Az első képkockák Peter Jackson Hobbit című filmjéből

Azt már majd’ egy éve lehetett tudni, hogy a nagy Peter Jackson visszatér a világra szóló hírnevet meghozó alkotásához, a Gyűrűk urához és elkészíti Tolkien mesterhármasa előtti időkről szóló Hobbit című könyvének filmváltozatát. A munkálatok eddig igen lassan haladtak és volt némi zűr a szerződések körül is, de az idő – mint eddig szinte mindent – most is orvosolta ezt a problémát.

Peter Jackson rendező nem tudott elszakadni a gyökereitől és 2012 decemberében és 2013 decemberében ismét vissza fogja ültetni a köztudatba a fantasy csodálatos és minden képzeletet megmozgató világát. Igen, a Hobbit című film két részletben fog megjelenni és a két rész között egy teljes esztendő fog eltelni, hogy legyen miért várni a folytatást – természetesen.

A Hobbit című J.R.R. Tolkien által megálmodott grandiózus eposzi világ, a Gyűrűk ura trilógia előtt időkről szól. Bár némi betekintést azért már kaptunk A gyűrű szövetsége részben, a film epilógusában. Megismerhetjük Bilbó kalandos utazásait részletesebben és körbejárjuk a Megyét, amely azért a csodálatos és barátságos aprócska hobbitokon kívül sok más furcsaságot és veszedelmet is rejt magában.

Visszatérünk Elrond házába is, Völgyzugolyba, amely a filmtörténelem egyik (ha nem a leg)szebben és részletesebben bemutatott hely.

A szereplők, akik ezen eposzi filmben ismét főszerephez jutnak boldogan vállalták az ismételt karaktereket. Így ismét láthatjuk a vásznon Bilbót (Ian Holm), Gandalfot (Ian McKellen) és természetesen Gollam-ot (Andy Serkis) is.

Betekintés a készülő filmbe