Bár elsőre lehet, hogy kicsit sarkított és eléggé durva, de valahol mégis csak elgondolkodtató, hogy a mai magyar média napi szinten azt nyomatékosítja és azt hajtogatja, hogy hogyan öljük meg szeretteinket, barátainkat vagy éppen rosszakaróinkat. Se szeri se száma a millió bugyutábbnál bugyutább sorozatnak, amelyek halomra ontják az ötletet: hogyan ölj meg egy embert.
Miért van az, hogy napjainkban a vezető kereskedelmi csatornák úgy gondolják, hogy az emberek szeretik gyilkolni egymást? Bár nagyon sok az ellentét az emberek között és még több a feszültség, de ezt valahogy nem pont az agresszióval és a brutális gyilkossági javaslatokkal kellene levezetni.
Bajod van a munkatársaddal? Sebaj! Várd meg míg egyik este sokáig dolgozik, lopakodj utána a sötét utcán vágd fejen valami nehéz tárggyal és öld meg. A gyilkosság kivitelezésére is számos ötletet ajánlanak: fojtsd meg, vágd el a torkát, akaszd fel, vágd le valamelyik testrészét és hagyd elvérezni, erőszakold meg előbb aztán végezd ki, stb-stb… Millió brutális megoldást láttunk már és ezeket minduntalan újra előrángatják.
Gondoljunk bele mire épülnek fel ezek a sorozatok! Egy gyilkos – egy haláleset – egy nyomozógárda, akik mindig a gyilkos környékén puhatolóznak – egy remekbe szabott megoldás, amit néha inger hiányában egy vállon ért lövés fokozhat, vagy a nyomozótársak kufircai azonosulhatóbbá, emészthetőbbé teszik az egészet. Valljuk be! Nagyon sokan azért nézzük ezeket a sorozatokat, hiszen annyira jó lenne látni, ahogy a férfi és női nyomozó végre nem egymás idegeit őrölnék, hanem megtalálnák a boldogságot valamelyikük ágyában…
Egy nagyon nagy hibája azért van ezeknek a sorozatoknak: egy kaptafára épül mind. A főbb karaktereken kívül – akik mindig csak a nyomozók, a jófiúk – soha, semmilyen más eseményszál nem köt össze két-három vagy akár egész évadot átívelően epizódokat. Márpedig a sorozat lényege pont ez lenne. A részek egymásutánisága, jól felépített, tartalmas és szövevényes kalandsort mesélne el. Azonban a „gyilkoljunk embereket”-sorozatok maximum 45 percig képesek az eseményeket kordában tartani, aztán gyorsan le is kell zárni, mert nincs értelme továbbhúzni.
Íme egy nem hivatalos táblázat arról, hogy hétköznapokon az öt legnépszerűbb kereskedelmi csatorna milyen mocskos kis módon fogott össze annak érdekében, hogy ne legyen olyan nap, amikor nem sugallják az agyunkba: Ölj! Ölj! Ölj!
Ha jobban megfigyeljük, láthatjuk, hogy még átfedés is bőséggel van egymás között. Hiszen több csatorna is vetíti ugyanazt a sorozatot kisebb-nagyobb eltéréssel. Eléggé bárgyú mód viszont, hogy naponta háromszor is lehet ugyanazzal a sorozattal találkozni, ami már kórosan sok. Ha valaki sorozaton akar függni, akkor bizony egybe lenyomja az egészet, és nem fog arra várni, hogy két-három óra is elteljen egy-egy epizód között. Így a televízióban való sűrített epizódozásnak véleményem szerint semmi értelme nincs.
A két nagy rivális csatorna pedig előszeretettel jelölt meg egy-egy napot a hétből, amikor ők márpedig ha a fene fenét eszik akkor is „kaptafasorozatokat” fog adni. Gondolom senkinek sem kell bemutatni a „Krimi hétfő” fogalmát…
Persze a táblázat nem teljes, hiszen nem esett még szó azon két csatornáról, amelyek napi 24 órában ezekből a sorozatokból és észosztásból él meg. (AXN Crime, Investigation Discovery)
A krimit, mint műfajt persze lehet élvezni, kedvelni, szeretni. Egy bizonyos fokig és mértékig. De amikor már minden nap azt kell látni, hogy valaki meghal, nem biztos, hogy az már annyira jó. Nem beszélve arról, hogy igen unalmassá válik. Ezt persze a készítők is nagyon jól tudják, éppen ezért nyúlnak még mocskosabb, még megdöbbentőbb gyilkosságokhoz, ami már az elfajzás és az elkorcsosuláshoz vezet és a krimi műfaját az első 10 másodpercben ki is merítik, s utána valami egészen mást nézünk… Azt, hogy hogyan öljünk embert.
